Szabó Csaba méltatása az intézetben futó két Lendület program tükrében is

Az idei Lendület pályázat nyerteseket 2022. szeptember 29-én, csütörtökön köszöntötték a Lendület nap keretében, az MTA Székház Dísztermében. A nyerteseket Kollár László Péter, az MTA főtitkára köszöntötte, az okleveleket Erdei Anna az MTA főtitkárhelyettese, illetve Lamm Vanda és Hudecz Ferenc az MTA alelnökei adták át.  Berkesi Márta, a FI kutatója is a nyertesek között van, a kutatási témájáról itt olvasható egy rövid összefoglaló.

Az intézet (FI) új és a már több mint négy éve futó Lendület projektében az egyik fontos közös vonás, hogy mindkét témavezető – Berkesi Márta és Kovács István János – a Szabó Csaba alapította és vezette Litoszféra Fluidum Kutató Laboratóriumban (LRG) kezdte meg szakmai pályafutását közel 20 évvel ezelőtt. A több, mint két évtizeden átívelő működése folyamán az LRG igazi kiválósági műhellyé vált itthon és a jelenlegi földtudományos élet számos, ma már elismert szakemberét nevelte ki mind a hazai, mind nemzetközi kutatóhelyek és ipari vállalkozások számára is. A Laboratórium tevékenysége elsősorban a magmás kőzettan, a mélylitoszféra kőzeteinek és fluidumainak geokémiai vizsgálata és az utóbbi évtizedben a környezettudomány területén ért el nemzetközileg is jelentős sikereket. Mindezen sikerek mögötti kohéziós erőnek Szabó Csaba szakmai és pedagógiai kiválósága, önzetlensége és áldozatvállalása tekinthető, amelyet a külföldön megszerzett ismeretekkel és kapcsolatrendszerrel kiegészítve együtt használt fel a hazai, és az utóbbi időkben külföldi fiatal kutatói generáció kinevelése érdekében. A Mestertanári címmel is kitüntetett tudós és oktató személyiségét és hitvallását jól tükrözik az alábbi sorok:

„A pozitív ember bizakodó, jóakaratú. Magával szemben szigorú, mások hibáival szemben elnéző, mert az alkotómunkából jól tudja, hogy milyen nehéz valamit megcsinálni és milyen könnyű tévedni. A pozitív ember szolgálatkész, és amennyire teheti, segít mindenkin. A szót nem igen fecsérli, inkább kevés beszédű, viszont a munkában öröme telik, életének fő célja az alkotás.” Klebelsberg Kuno