Dr. Barcza Szabolcs emlékére

Dr. Barcza Szabolcs
(1944-2021)

Édesapám Barcza Gedeon és Bányai Erzsébet házasságából, második gyermekként 1944. január 28-án Budapesten született. Szülei meggyőződéses református emberek voltak, azonban Nagyapám állása, neve miatt, majd később Nagymamám tanítónői állása miatt a hitüket nem gyakorolták. Édesapám kamaszos lázadása így az istenkereséssel társult, kereste a hiteles példákat, a megélt kereszténységet. Innen eredt az a rá annyira jellemző attitűd, hogy minden megszokásba süllyedt vallásosságot szóvá is tett. Számára az igen igen volt, a nem pedig nem. Tudta, hogy csak akkor marad meg valaki a hit útján a történelem viharos időszakában is, ha mindig és minden körülmény között Krisztussal járja az útját.

A hitbeli eszmélése, megtérése egybeforrott azzal, hogy rácsodálkozott a matematika, a fizika törvényeire, észrevette, hogyha elindul egy okot kutatva egy úton, újabb és újabb titkok tárulnak a szeme elé. A feltárulkozó világ, oknyomozó munka a geofizika felé irányította, majd a Földről felemelte tekintetét és a csillagvilág kutatásába merült. A horizont számára kitágult. Egy beszélgetésünkben arra a kérdésre, hogy mit szeret a csillagász létben, ezt felelte: „tudod, az azért nagyon izgalmas, ha eljutsz a végtelen határáig, ott leülsz és belelóbálod a lábadat!”

Édesanyámmal 1976-ban kötöttek házasságot. Hat gyermekük született. Tudatos vállalásuk volt, hogy az akkor még jóval kisebb község szélén, a szántóföld közepén teremtették meg otthonunkat. Házasságukat elkísérte a református és katolikus világ kettőssége. Ami azonban mégis egységre vezette őket, az a közös imádság. A kórházi időszakban is az esti telefonhívásokban együtt imádkozva köszöntek Istennek létet, halált, mindent.

Soha nem tudta megtagadni a tanári egyéniségét, édesapaként is hosszú-hosszú órákon, számtalan kilométeren keresztül együtthaladva tudta leginkább kifejezni a szeretetét, beszélt, beszélgetett, nevelt és tanított. Arra hívott szóval és példával is, hogy az igazság kutatásával jussunk el a szabadságra, ne ideig-óráig tartó dolgokkal, hanem az örök értékekkel töltsük az időt (kairosz).

Büszke nagyapa volt. Minden kérdést komolyan vett, megfontolva tanította a mellélépő unokáit. Fontos volt számára, hogy a kérdező több legyen minden beszélgetés után.

Utolsó beszélgetéseiben vallott arról, hogy számtalan terve, gondolata van még, amivel szívesen foglalkozna. Kutató elméjének ezen gondolatait magával vitte, ezzel is aláhúzva, hogy „a világban számtalan titok van, örüljünk annak, ha ezek közül néhányat sikerül megfejtenünk. Örüljünk ennek, és ne tegyünk úgy, mintha mindent megfejtettünk volna.”