In memoriam Erik Wilhelm Grafarend (1939–2020)

2020. december 8-án elhunyt a geodézia egyik legjelentősebb személyisége, Erik Wilhelm Grafarend professzor. A tudománynak szentelte életét, azt tanította és kiváló kutatókat nevelt. Széles körű tudományos tevékenységének eredményei világszerte jelentősen hozzájárultak kutatási területének fejlődéséhez. Einstein mondta egykor, hogy a gyakorlati tevékenységnek mindenkor jól megalapozott elméletre kell épülnie. Ezt az elvet követte élete során Erik Grafarend is.

Erik Grafarend 1964-ig a Clausthal-Zellerfeld Műszaki Egyetemen bányamérést (bergmännisches Vermessungswesen) tanult. Ezután geofizikát és fizikát 1968-ig. Miután 1966-ban doktori címet szerzett ugyanezen egyetem Elméleti Fizikai Intézetében kezdte szakmai pályafutását. 1968-tól a Bonni Egyetem Elméleti Geodéziai Intézetének munkatársa lett. Itt kezdte meg kutatói tevékenységét a matematikai-fizikai geodézia területén és ugyanitt habilitált 1971-ben. Dolgozatának címe: „Die Genauigkeit eines Punktes im mehrdimensionalen Euklidischen Raum” („Egy pont helyzetének pontossága a többdimenziós euklideszi térben”). A következő évben 32 évesen egyetemi docens lett. Az 1972–1973-as évek melyeket a Columbus-i Ohio Állami Egyetem Geodéziai Tanszékén és az Uppsalai Egyetem Geodéziai Intézetében töltött tudományos fejlődésének fontos állomásai voltak. 1975-ben meghívást kapott a németországi Bundeswehr Egyetem (München) Csillagászati és Fizikai Geodéziai Tanszékére. 1980-tól 2005-ös nyugdíjazásáig, Karl Ramsayer utódjaként, negyed évszázadon keresztül Erik W. Grafarend vezette a stuttgarti egyetem Geodéziai Intézetét. Ebben a termékeny időszakban tudományos tevékenységének fő területei a fizikai geodézia (a földárapály Love-Shida elmélete, a Föld tengelykörüli forgása), a műholdas geodéziai helymeghatározás (a relativitáselmélet szerepének vizsgálata), a matematikai statisztika (becslés optimalizálás, az optimális becslés kérdése), valamint a geodéziai hálózatok tervezése voltak. Nyugdíjba vonulása után is nagyon tevékeny tagja maradt a tudományos közösségnek és kreatív tudósa szakterületének.

Széleskörű matematikai, fizikai és földtudományi ismereteire támaszkodva mintegy 350 tanulmányt tett közzé vezető szakmai folyóiratokban (Acta Geodaetica et Geophysica Hungarica, Advances in Geosciences, Allgemeine Vermessungsnachrichten, Annali di Geofisica, Artificial Satellites, Bollettino di Geodesia e Scienze Affini , Allgemein Vermessungsnachrichten, Bulletin Géodésique, Computational Statistics and Data Analysis, Earth Planets Space, Geophysical Journal International, Geophysical Journal of the Royal astronomical Society, Gerlands Beiträge zur Geophysik, GPS Solutions, Journal of Geodesy, Journal of Geodetic Science, Journal of Geodynamics, Journal of Geophysical Research, Journal of Surveying Engineering, Manuscripta Geodaetica, Marine Geodesy, Österreichische Zeitschrift für Vermessungswesen, Physics of the Earth and Planetary Interiors, Pure and Applied Geophysics, Rendiconti Lincei Scienze Fisiche e Naturali, Studia Geophysica et Geodaetica, Surveys in Geophysics, Tectonophysics, Zeitschrift für Angewandte Mathematik und Mechanik, Zeitschrift für Geophysik, Zeitschrift für Vermessungswesen). Könyvei „Solving algebraic computational problems in geodesy and geoinformatics” (2005), „Map projections: Cartographic Information Systems” (2006), „Linear and nonlinear models: fixed effects, random effects, and mixed models” (2006), „Algebraic geodesy and geoinformatics” (2010) és a sajnos befejezetlenül maradt “Encyclopedia of geodesy” jelentős mértékben hozzájárult a tudományos fejlődéshez.

Prof. Grafarend kutatási eredményeit egész életében széles körben elismerték. 1975-ben a Guy Bomford díj alapításának évében őt tüntette ki ezzel elsőként a Nemzetközi Geodéziai Szövetség. 2000-ben Werner Heisenberg-érmet kapott a nemzetközi tudományos együttműködés érdekében végzett munkája elismeréseként. Számos tiszteletbeli professzori címet kapott: Királyi Technológiai Intézet, Stockholm (1989), Műszaki Egyetem, Darmstadt (1996), Műszaki Egyetem, Budapest (1998), Bundeswehr Egyeteme, München (2000), Teheráni Egyetem (2002), Navarrai Egyetem (2014). Tiszteletbeli taggá választotta a Finn és a Magyar Tudományos Akadémia.

Erik Grafarend intézetünkkel való kapcsolata a múlt század hatvanas éveire nyúlik vissza. Ekkor kezdődött együttműködése Halmos Ferenc kollégánkkal a giroszkópos teodolitok vizsgálata terén. Azóta számos szemináriumunkon vett részt és kapcsolatunk rendszeressé vált.

Kollégánk és barátunk elhunyta nagy veszteség a geodéziával és geofizikával foglalkozó tudósok nemzetközi közösségének.

Varga Péter

A soproni Geodinamikai Téli Szeminárium résztvevői 1989-ben.

1998. Göncz Árpád, Magyarország köztársasági elnöke gratulál Erik Grafarendnek a Doctor honoris causa átvétele alkalmából a Budapesti Műszaki Egyetemen.

Az IAG 2001 budapesti tudományos gyűlése, középen Erik Grafarend kollégái körében.

2010. Ulrike és Erik Grafarend a Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriumban tartott megbeszélésen.