„Szörfözés” az Alpokban a zágrábi földrengés hullámain

Képzeljük el, hogy a képen látható szivárványos színű négyzet az egy szörfdeszka, és ezen állva kell egyensúlyba maradnunk, miközben a zágrábi földrengés keltette szeizmikus hullámok végigvonulnak a Keleti Alpokon. Ez a négyzet ugyanis, természetesen erősen felnagyítva(!) úgy billeg, ahogyan azt ezek a hullámok billegtetik, és ahogyan azt a CSFK GGI-nek a Muggendorf közelében a Trafelberg-re (Alsó Ausztria) telepített nagy érzékenységű dőlésmérője rögzítette 2020.03.22-én hajnalban. A műszer az 1000 m magasan létesített Conrad Obszervatóriumban (Zentralanstalt für Metorologie und Geodynamik, Wien) működik, az NKFIH-OTKA által finanszírozott nemzetközi kooperáció keretében.

Animáció

Az 1 másodpercenként rögzített kelet-nyugati- (X) és észak-déli (Y) irányú pillanatnyi dőléseket néhány tízezred szögmásodperc, vagyis nanoradián felbontóképességgel méri a műszer és az így képződő kétdimenziós idősorok alapján készült az animáció. A jobb követhetőség kedvéért a felbontóképességhez viszonyítva óriási nagyságú (tízezerszeres), 5 – 10 szögmásodperc értéket is elérő dőlések időbeli változását lassítva mutatja be. Ahogyan azt a lenti ábra mutatja az első rengés után legalább még további négyet „vett észre” a műszer.